11❤ - A kamu barátnő

{Níla}

2014. július 13. 18 óra 05 perc (Corinthians stadion, São Paulo)

            - Most mit csináljunk?- kérdeztem kétségbeesve.

            - Visszamegyünk és megnézzük a meccset. Majd utána kitalálunk valamit.

A mérkőzés második fele nem volt kevésbé izgalmas, mint az első félidő, ennek fényében tomboltuk végig a hátralévő perceket. Neymar a 71. percben büntetővel szerzett vezetést a hazai csapatnak, nem kis örömöt okozva ezzel a lelátón lévő szurkolóknak. A meccs utolsó találata Oscar nevéhez fűződik, aki a 91. percben bombázott a horvátok kapujába, így Brazília 3-1-es végeredménnyel megszerezhette a győzelemért járó 3 pontot.

            - Hát gyerekek, ez csúcs volt!- lelkendezett Noel.- Már imádom ezt a vébét.

            - A vébéket nem lehet nem szeretni.- mosolyogtam rá.

            - Jó, ez igaz. Viszont a csapatod teljesítménye nagyban befolyásolja a világbajnoksággal kapcsolatos érzelmeidet.- nézett rám a mosolygó szemeivel.- Melyik volt a kedvenced?

            - A 2010-es.- vágtam rá gondolkodás nélkül.

            - És miért?- kérdezte, de persze tudta a választ.

            - Hát természetesen leginkább a végkimenetel miatt…- mondtam, de a vigyorgása alapján rájöttem, hogy csak a saját gondolatát akarta igazolni.

            - Na látod. Ha majd visszagondolsz erre a vb-re, biztosan először a kedvenc csapatod/csapataid eredménye jut eszedbe, csak aztán maga a világbajnokság.

            - Oké, felfogtam, te géniusz.- paskoltam meg a vállát.- De ne bízd el magad, nem mondtál olyan okosságot.

            - Már hogyne mondtam volna. Fogadjunk, hogy ilyenekre soha nem gondoltál még.

            - Fogadjuk, hogy igen.- tettem keresztbe a karjaimat.

            - Olyan makacs vagy.- vizslatott oldalra döntött fejjel, de a szemeiben vidámság tükröződött.

            - Níla!

            - Igen?- fordultam a hang irányába. Közben észrevettem, hogy már csak néhány ember tartózkodott a lelátókon. Még mindig hihetetlen, hogy pár órája itt vigyáztam Davi Luccára.

            - Gondolkoztam…- kezdte Szandi.- De nem jutottam semmire.

Csak néztem rá. Nem tudtam, hogy ezt most komolyan gondolja, vagy… tényleg nem volt semmi ötlete.

            - Hát… oké.

Nem tudtam, mit mondjak erre.

            - Miért nem adjuk le simán a portán?- kérdeztem meg egyszerűen.

- Az nem lenne túl jó ötlet…

            - Miért?

            - Mert… Azt hiszem, elrontottam a telefont.

            - Hogy érted, hogy elrontottad?- meredtem rá tágra nyílt szemekkel.

            - Meghibásodott. Izé, a meccs alatt videóztam, meg fényképeztem vele, aztán visszaraktam a farzsebembe, és amikor újra megnéztem, az általam készített képek jelentek meg… de nem tűntek el.

            - Azt akarod mondani, hogy bármit is csinálsz az iPhone-nal, meg sem nyikkan?

            - Nem igazán.- mondta lehajtott fejjel.

            - A francba. El kell vinnünk egy szerelőhöz.

            - Egy szerelőhöz?? És mit mondunk neki?? Ja, igen, tulajdonképpen ez Neymar telefonja, csak véletlenül nálam maradt és dokumentáltam vele az egész meccset, szóval teljesen bedöglött… Ez szerinted a megoldás?

            - Kitalálok valamit. Talán már ki is találtam.

            - És? Mit fogsz mondani?

            - Azt, hogy Neymar egyik barátja vagyok.

            - Nem hiszem, hogy ez elegendő. Ennél több kell.

            - Mégis milyen több?- kérdeztem halkan.

            - Mondd azt, hogy a barátnője vagy.

{NJr}

            - Megcsináltuk! Sikerült! Győztünk!- kiáltozták a többiek az öltözőben.

            - Hú! Ez király!- huppant le mellém Dani.- Hogy vagy?

            - Jól.

            - Miért nem ujjongsz?

            - Nem tudom.

            - Na! Ne csináld. Mi van már megint?

            - Nem fogtam még fel a dolgot.

            - Nem? Pedig ideje lenne már! Megnyertük az első meccset, ráadásul te ehhez KÉT góllal járultál hozzá! Elképesztő vagy, Neymar. Csak egyszerűen nem tudod elhinni.    

- Lehet.

            - Hát ez kész.- állt fel a padról.- Hé, fiúk! Bíztassuk egy kicsit Neymart!- fordult felém, majd hátrált pár lépést.- Éljen Juninho! Éljen Juninho! Éljen Juninho!

Amikor már mindenki együtt harsogta a az éljenzésemet, feltápászkodtam, mire mindenki elcsendesedett. Várakozásteljesen néztem rám.

            - Vuhúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!- kiáltottam torok szakadtamból. Még jó pár ordibálás után zenét akartam bekapcsolni, így a telefonomért nyúltam. Ez nem lehet. Itt kéne lennie. Hol van? Elsápadtam.

            - Hagyd, Ney, majd én.- nyomkorászott David a telefonján, és már el is kezdődött a kedvenc győzelmi dalunk.

            - Nem találom az iPhonomat.- néztem Danira.

            - Biztos megvan valahol. Nem csodálkoznék, ha a meccs előtti állapotodban otthon hagytad volna. Meglesz az, ne aggódj. Most pedig ünnepeljünk!

{Níla}

            - Köszi, hogy elhoztál, Noel.- hálálkodtam.

            - Semmiség. Most már vigyázni fogok rád.- mosolygott rám kedvesen.- Ne menjek be veled?

            - Nem kell, csak muszáj segítséget kérnem valakitől, mert teljesen használhatatlan a telefonom.

            - Mi is a baja?

            - Ööö… Folyton lefagy. Hosszútávon elviselhetetlen.

            - Megértem.- vigyorgott.- Megvárjalak az üzlet előtt?

            - Noel, ne butáskodj, nem fogok elszökni sehova.- mondtam fejcsóválva.- Nem messze innen láttam egy kávézót, ott megvárhatnál.

            - Tuti?

            - Tuti.

            - Rendben, akkor ott várlak majd. Ha 15 percen belül nem jössz, ide fogok jönni.- mondta határozottan. Úgy látszik, tényleg komolyan gondolja ezt az odafigyeléses dolgot. Amellett, hogy egy picit bosszant, még élvezem is.

            Kiszálltam a kocsiból, megvártam, amíg megfordult, majd eltűnt a szemem elől. Elindultam a szerelő bejáratához, és benyitottam. Az ajtó fölé felraktak egy olyan csilingelő szerkezetet, ami jelzi, ha valaki belép az üzletbe. Őszintén szólva, másra számítottam. A helyiség nagy volt és tágas, a méretes üvegablakok miatt, pedig világos és barátságos. Mire odaléptem a pulthoz, meg is jelent egy alacsony, duci mosolygós férfi. Le sem tagadhatta volna, hogy brazil, sugárzott belőle az itteni életérzés.

            - Miben segíthetek, hölgyem?- kérdezte kedvesen. Ó, hölgyem? Tetszik a modora.

            - Egy meglehetősen rossz állapotban lévő telefont szeretnék megjavíttatni.

            - Megmutatná a készüléket, kérem?

            - Hogyne.- nyújtottam át Neymar iPhoneját.

            - Minden rendben, hölgyem?- kérdezte aggódó tekintettel.

            - Persze, csak remélem, meg lehet javítani.- válaszoltam egy erőltetett mosoly kíséretében. Iszonyat ideges voltam, nem csodálom, hogy ez kívülről is látszódott. Egyszer biztosan megölöm Szandit.

            - Ahogy ezt jelenleg meg tudom állapítani, túl lett terhelve a telefon, valamint a képernyője is be van nyomódva egy kicsit. Kié ez a telefon, ha szabad megkérdeznem?

            - Az… az enyém. Ki másé lenne?

            - Ami azt illeti… Azt hiszem, megkaptam a választ. Mit keres önnél Neymar telefonja?

            - Öhm, tudja, nem akartam ezt nagydobra verni… Nem volt ideje megcsináltatni, így megkért, hogy hozzam el helyette.

            - Kérem, ne haragudjon, amiért ilyen személyes kérdéseket teszek fel, de ön miféle kapcsolatban áll vele?

            - A… a… A barátnője vagyok.- sütöttem le a szemem, majd amikor felnéztem rá… izgatottságot véltem felfedezni a tekintetében. Mérhetetlen izgatottságot.

            - Szentséges istenem, hogy nem vettem észre! Ön tényleg a barátnője! Ha szabad megjegyeznem, sokkal elbűvölőbb élőben, mint képeken. Nagyon örülök, hogy megismerhetem, Senhora Marquezine!

Hogy kicsoda? Mi folyik itt? Mindegy, most az a lényeg, hogy elhitte.

- Én is örülök… Megkérhetem arra, hogy teljes titoktartással végezze a munkáját, és ne szivárogtasson ki semmit?

Még az kéne, hogy kiderüljön ez az egész, a végén börtönbe kerülnék, vagy ki tudja.

- Természetesen, hölgyem. Soha senki nem fogja megtudni. Hatalmas megtiszteltetés Neymar telefonját javítani, amit a kedves barátnője hozott el nekem!- lelkendezett. Kezdtem rosszul lenni.

- Mikorra várható a telefon elkészülése?

- Azonnal elkezdem, amint elbúcsúzunk. Holnap kora délutánt mondanék, de ha volna olyan szíves, és leírná nekem a telefonszámát, pontos időpontot tudok majd mondani.

- Ó, természetesen.- mondtam egy kicsit nagyobb nyugodtsággal, és lefirkantottam a számomat a papírra, amit nyújtott nekem. Ez a pár óra csak nem lesz olyan feltűnő neki… Habár ki tudja. A mai világban már mindenkinek a telefonja a legfontosabb.

- Hálás vagyok mindenért, uram. Várom majd az infókat. További szép napot!

- Szép napot önnek is, Senhora Marquezine!

Egy pillanatra összerezzentem, ahogy kimondta a „nevemet”, majd a csilingelés közepette kiléptem az üzletből.