12♥ - Carpe diem, Juninho!

2014. július 13. 19 óra 25 perc (John Speers utca, São Paulo)

{Níla}

            Ahogy sétáltam a kávézó felé, még mindig fojtogatott egy kicsit ez a hazudozós dolog, de némileg javított a kedélyállapotomon a tény, hogy Szandi bekavarása mellett továbbra is Brazíliában éltem mindennapjaimat. Hihetetlen érzés volt erre időről időre rádöbbenni. Tetszett ez a környék, az út egyik oldalán – ahol a szerelő is volt – kicsi üzletek, kávézók és éttermek sorakoztak egymás mellett; míg a másik oldalon az óceán horizontja volt látható. Gyönyörű pálmafák mellett haladtam el, amikor is annyira belefeledkeztem az ámuldozásba, hogy kis híján nekimentem egy szőke lánynak.

            - Bocsá…

            - Níla!

            - Davi! Szia!- simogattam meg a buksiját, a kissrác, pedig megölelte a lábamat.

            - Ne haragudj az indiszkrét kérdésem miatt, de ki vagy te?- kérdezte a szőke lány. Várjunk csak. Hiszen ő Davi Lucca anyukája!

            - Carolina, ha nem tévedek?- kérdeztem, és szemében a felismerés fénye csillant.

            - Oh… igen. Te pedig nyilván a híres nevezetes Níla, akitől Davi odáig és vissza van.- mosolygott rám.- Az emberek nagy része Neymar miatt ismer, szóval feltételezem, hogy te is ezáltal ismertél fel.- nevetett.

            - Valami olyasmi.- nevettem én is.

            - Neymar remek srác, szívből örülök neki, hogy személyesen találkozhattál vele.

            - Akkor miért mentetek szét?- csúszott ki a számon, még mielőtt meggondoltam volna.

            - Nem mondanám, hogy mi valaha is együtt lettünk volna olyan igazán. Mindig is szeretni fogom őt, de nem úgy, mint ahogy azt egyes emberek szeretnék – gondolok én most a fanatikus Neymar-rajongókra. Neki köszönhetem a legeslegédesebb kisfiút a világon, ezt pedig soha nem fogom tudni megköszönni neki. Emellett fantasztikus apa is… Na jól van, ne haragudj, hogy rád zúdítottam ennyi mindent, de nagyon örülök neki, hogy megismerhettem Davi legújabb kedvencét.

            - Ugyan már, én örülök neki a legjobban, hogy találkozhattam veled. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire jófej vagy.- mondtam, majd ismét felnevetett.

            - Megihatnánk valamikor egy teát, kávét, vagy akármit, ha van kedved hozzá.

            - Persze, az szuper lenne. Remélem, ezt a kis angyalt is hozod majd magaddal.

            - Szerintem nem is engedne el a találkozóra anélkül, hogy el ne vinném.- ölelgette meg Davit.

~

            - Na végre, Níla, már szóltam a pincérnek, hogy hozza a számlát, mert indultam volna érted!- csattant fel Noel, és indulatában majdnem fellökte az asztalt, amint felállt.

            - Ez a kávézó még messziről is nagyon jól nézett ki, közelebbről viszont még jobban elnyerte a tetszésemet.- ültem le mellé, a cuccomat pedig egy szabad székre helyeztem el.

            - Hallottál egyáltalán? Az időlimit kétszeresét is megvártam, mert úgy gondoltam, hogy…

            - Nem tudom, mit rendeljek, olyan nagy a választék… Te mit rendeltél?

            - NÍLA!

            - MI VAN?

            - MIÉRT CSINÁLOD EZT?

            - MIT MIÉRT CSINÁLOK?

            - AHHHH! ÉN CSAK NEM AKAROM, HOGY BAJOD ESSEN!

            - NOEL, MIÉRT KIABÁLSZ VELEM?

            - NEM KIABÁLOK, ÉN CSAK… én csak…

            - Mi a baj?

            - Semmi… Napok óta nem alszom, és kimerült vagyok.

            - Biztos csak ennyi?- kérdeztem, de Noel nem választolt rögtön.

            - Biztos.- mondta lesütött szemmel. Egy ideig néztem őt, majd nem bírtam tovább visszatartani:

            - Ki az a Senhora Marquezine?

            - Ezt hol hallottad?

            - Hát… Hosszú történet.

            - Ráérek.- tette keresztbe a karjait és hátradőlt.

            - Noel…

            - Már kezdheted is.- nézett komolyan a szemembe. Úgy tűnik, hogy nem bírja elviselni, ha nem tud valamiről.

            Elmeséltem neki mindent attól kezdve, hogy a tegnapi nap folyamán elváltak útjaink. Időnként megrándult az arca, miközben beszéltem, de egészen kitartóan tartotta a komor ábrázatát. Amikor elértem a történetem végéhez azzal, hogy Carolináról ejtettem szót, csendben vártam a reakcióját.

            - Huh. Nem vagy semmi, Níla. Válaszolva a kérdésedre, Bruna Marquezine Neymar barátnője volt. Nem is értem egyébként, hogy nem tudtad. Te mondtad, hogy mekkora rajongó vagy.

- Az oké, csakhogy engem elsősorban nem a kedvenc focistáim barátnői érdekelnek.- néztem rá felhúzott szemöldökkel.

- Fura vagy.

- Hagyjál már, mi az, hogy fura vagyok?- háborogtam.- Hányszor kívánsz még ezzel a jelzővel megilletni?

- Ahányszor csak rászolgálsz az elnevezésre.

- Na és szerinted hasonlítok rá?

- Nem.

- Haboztál!

- Dehogy haboztam!- védekezett.- Nem hasonlítasz rá… annyira.

- Annyira?? Mutass egy képet most azonnal!- csapkodtam a székét.

- Jól van már, nyugi van!- röhögött tehetetlenül.- Várj már egy kicsit. Tessék.- nyújtotta az iPhone-ját, én meg kikaptam a kezéből.

- Egyáltalán nem hasonlítok rá! Uramisten, nézd már mekkora a feneke! Minden második képen az látható, és kitölti a kép háromnegyedét! Annyira nem természetes, ráadásul már… mennyi? Ja, megvan, 19 évesen ilyen képei vannak! Borzalmas!

- A pasiknak ez bejön. Egyébként meg manapság már korán kezdik.

- Nehogy már még őt védd! Szörnyű ez a világ, csak azért, mert mindkettőnknek barna haja és szeme van, még nem vagyunk ikrek! Miért ilyen felületesek az emberek? Miért? Ez annyira nem fair…- csuklott el a hangom.

- Hé!- szólt, és megfogta a kezemet.- Igazad van, az emberek felületesek, és mindig is lesznek ilyenek, de akik téged megismernek, azok számára nem fog létezni senki, aki hozzád fogható lenne. Valóban vannak hasonló vonásaitok, de ez nem jogosít fel senkit sem arra, hogy összetévesszen titeket,- kivéve persze, ha pontosan ez a célod.- mondta jelentőségteljesen.- Nem mellesleg, tényleg nagy a feneke. Ebben elég nagy a különbség köztetek.

- Na ne már!- löktem meg oldalról, miközben mind a ketten nevetésben törtünk ki.

- Szörnyű, hogy mennyire hisztisek vagyunk.

- Katasztrofális.

{NJr}

2014. július 14. 7 óra 00 perc (NJr lakása)

KOP! KOP! KOP!

            - Ahh…

KOP! KOP! KOP!

            - Neymar! Nyisd már ki az ajtót!

            - Jól van már!- nyögtem fáradtam. Nem hiszem el, hogy soha nem hagynak aludni… Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, magamra kaptam egy pólót és egy nadrágot, ugyanis bármennyire is korán van még, nem szerettem volna boxerben mutatkozni korai látogatóm előtt, akárki is álljon az ajtóm másik oldalán.

            - Raf…

            - Szépségesen szép reggelt!- visította a kora reggeli órákban is pörgésben lévő húgom, majd a nyakamba is ugrott.

Kissé megilletődve, de mosolyogva toltam el magamtól.

            - Jó reggelt neked is! Mi az oka ennek a kellemes meglepetésnek?

            - Nem kell úgy csinálnod, mintha szívesen látnál, tudom, hogy ha nem lennél tisztában azzal, hogy mennyire akaratos és kontrollálhatatlan vagyok, kirúgnál és visszafeküdnél aludni. Még jó, hogy ismersz.- kacsintott rám.

            - Tényleg örülök, hogy látlak, de valóban aludtam volna még.- pattantam fel a bárszékre.- Egyébként mit csinálsz?- kérdeztem, mert vagy három zacskóból pakolászott ki a konyhámban.

            - Reggelit, kedves bátyuskám, mert ha rajtad múlna, soha nem ennél rendes kaját.- pörgött tovább a szekrények között.

            - Az attól függ, mi számít rendes kajának.

            - Nagyjából minden, amit te nem szoktál enni. Avokádókrémes szendvics tükörtojással és salival jó lesz?

            - Tökéletesen. Segítsek valamiben?

            - Szerintem jobban járok, ha egyedül csinálom. Inkább szedd rendbe magad, mert bár lányok milliói dobnák le magukról a bugyit jelenlegi látványodtól, a húgocskádnál ez sajnos nem működik.

            - Már hajnalban is olyan parancsolgató vagy.- duzzogtam, majd elvonultam a hálószobámba. Bementem a fürdőszobába, és vetettem magamra egy pillantást.- Igazad van, Rafa.- kiáltottam vigyorogva.- Tényleg bugyidobáló a látványom ma reggel.

Mire a reggelihez jutottunk, a nap már javában sütött, szétárasztva meleg sugarait sokablakos lakásomban. Rafaella virágot is hozott, így a hibiszkuszok frissítő illata még inkább fokozta a kellemes hangulatot.

- Egyébként hogy vagy?- kérdezte Rafa két falat között.

- Ne tudd meg, hányan kérdezték ezt tőlem az utóbbi napokban…- sóhajtottam, majd az asztalon könyökölő kezemre támasztottam a fejemet.

- Hé.- nyúlt a szabad kezemhez, és megfogta.- Ne stresszelj ennyit. Minden oké. Mindenki imád. Főleg én. De komolyan beszélek, Neymar. Ne aggódj ennyit, élvezd a játékot.

- Kész katasztrófa vagyok mostanában. Úgy érzem, teljesen elvesztettem önmagamat. Kivéve amikor…

- Kivéve amikor?

- Hát… Találkoztam egy lánnyal.

- Na ne…- fészkelődött a székén fülig érő vigyorral az arcán.- Mesélj most azonnal!

- Nem nagyon tudok mit mesélni. Be akart lopózni a stadionba, én észrevettem, és bevittem magammal. Rábíztam Davit, megjegyzem, azóta csakis róla beszél. Edzés után pedig hazavittem, elaludt a kocsiban és bevittem a házába…- meséltem, Rafaella meg úgy nézett rám a csillogó szemeivel, mintha valami csodáról beszélnék.- Ezalatt az idő alatt teljesen nyugodt voltam, elfeledtette velem ezt az egész fehajtást. Azóta nem voltam ilyen, hogy…

- Igen, tudom. Azóta féltelek minden ribanctól. Nem hagyom senkinek, hogy bántson téged.

- Köszi, Rafa, de azt hiszem megoldom.

Sokkal jobban éreztem magam, hogy beszéltem erről valakinek.

            - Elhívtad már randira?- kérdezte, miközben összeszedte a tányérokat.

            - Nem... Hé, várjunk csak. Tőle nem féltesz?- néztem rá gunyorosan.

            - Nem.

            - Nem mintha ezzel problémám lenne, de miért nem?

            - Mert egy olyan lányról beszélünk, aki be akart lopózni a stadionba, hogy lásson titeket. Innentől kezdve úgy gondolom, hogy szóba sem kerülhet az érdekkapcsolat, mint legutóbb, már bocs, szóval áldásom rátok. Ez a lány, - igazán jó lenne végre, ha a nevén szólíthatnám, mert ez így olyan személytelen – nem a pénzre kíváncsi, hanem a focistákra, akik az általa szeretett sportot űzik.

            - Hűha… Nem semmi vagy, hugi.

            - Shh, én beszélek. Carpe diem, Juninho. Ragadj meg mindent, ami boldoggá tesz.- mondta, majd miután bepakolt mindent a mosogatógépbe, megkerülte a pultot, aztán megállt előttem.- És ha ez a lány boldoggá tesz, őt is ragadd meg.