2014. július 14. 9 óra 00 perc
(Aricanduva sugárút, São Paulo)
{NJr}
-
Szerinted nem szóltak volna már, ha megtalálták volna?
-
Rafaella, ha nincs nálam a telefonom, hogy szóltak volna?
-
Drágám, a 21. században élünk, bizonyára kitaláltak volna valamit.
-
Jó, mindegy, azért megkérdezem.
-
Nekem mindegy, nem én voltam olyan béna, hogy elhagyjam a telefonomat.- nézett
rám vigyorogva, amire csak egy sóhajtással reagáltam.
-
Viszont felvesszük útközben Danit.
-
Mentek valahova?
-
Ami azt illeti, igen. Dolgunk van.- mondtam, majd továbbhajtottam a piros
lámpánál való álldogálás után.
Reggeli után úgy döntöttem, hogy
elmegyek a Corinthianshoz, hogy az iPhoneom után kérdezzek, mivel tegnap óta
semmi hír nincs róla, és eléggé aggódom. Mi van, ha rossz kezekbe került? Nem
is akarok belegondolni. Rafaella is csatlakozott a nyomozáshoz, ugyanis
állítása szerint nincs délelőttre semmi programja, és szeretné élvezni egy
kicsit a szenvedésemet, amit a telefonom elvesztése okozott.
Danival azt
beszéltem meg, hogy a bevásárlóközpontnál veszem fel 9.10 körül, de hosszú
percekkel a megbeszélt időpont után sem láttam őt sehol. Már ott tartottam,
hogy nem várok tovább, amikor hirtelen bepattant a kocsiba.
- Dani!
- Mi van?
- Hol voltál?
- Ennél azért
szívélyesebb fogadtatásra számítottam, de úgy vagyok vele, hogy már elnézem
neked. Nem lehet könnyű dolog az idegösszeroppanás szélén dekkolni.
- Olyan hülye
vagy.- röhögtem el magam tehetetlenül. Képtelenség volt rá haragudni.
- Na mire
várunk még?
- Most már
semmire.- szólt Rafa, és kihajtottam a parkolóból.
További tíz perc vezetés után
végre elérkeztünk a stadionhoz. Kipattantunk a kocsimból, és elindultunk a
bejárat felé. Az emberek csodálkozva vették tudomásul váratlan megjelenésünket,
de szerencsére nem történt semmiféle felfordulás. Ahogy beléptünk, kirázott a
hideg, mivel kint már a reggeli órákban is nagyon meleg volt, bent viszont
légkondi gondoskodott az itt dolgozók kellemes munkakörülményéről. A
recepciónál egy magas, vékony sötétbőrű fiatal nő pakolászott, így őt
szólítottam meg:
-
Szép jó napot, hölgyem, tudna nekem segíteni?
-
Persze, hiszen ez a dolgom.- villantott egy 100 megawattos mosolyt.- Miben
segíthetek?
-
A tegnapi napon itt volt meccsünk, és bár tudom, hogy furcsán fog hangzani, de
szerintem valaki ellopta a telefonomat az öltözőből.
-
Értem. Valójában elképzelni sem tudom, hogyan lett volna képes bárki is bejutni
oda, hiszen az öltözők folyamatos megfigyelés alatt voltak a biztonsági őreink
által. Ennek ellenére természetesen utánajárok a dolognak.- mondta, majd
előkotort a fiókjából egy cetlit és egy tollat.- Megkérhetném arra, hogy adja
meg az elérhetőségét arra az esetre, ha bármiféle fejlemény történik a
telefonjával kapcsolatban?
-
Hogyne.- szóltam, és leírtam gyorsan az egyik email címemet a papírra.- Várom a
válaszát. Tudja, nagyon fontos ez számomra, úgyhogy, ha kérhetem, minél előbb
nézzenek utána a dolognak.
-
Természetesen, már is szólok, hogy kezdjék el a keresést.
-
Köszönöm. Kellemes napot!- köszöntem egy megkönnyebbült mosollyal.
-
Önnek is!
Miután végeztünk a
Corinthiansnál, úgy döntöttünk, hogy beülünk egy cukrászdába. A hőmérséklet
egyre csak emelkedett, így muszáj volt lehűtenünk magunkat valami finomsággal.
Az utóbbi időben csatlakoztam a smoothie-őrültek csoportjához, ugyanis egy idő
után szörnyű elvonási tüneteim szoktak lenni, ha nem fogyasztom ezt a hűsítő
italt. Ellazulva szürcsölgettem a görögdinnyés smoothiemat, amikor is Rafaella
felállt az asztalnál.
-
Srácok, azt hiszem most mennem kell. Remélem, meglesz a telód, máskülönben úgy
sejtem, nem látlak már többet, mert rövidesen elér a telefonhiány okozta
halálos kór.- kuncogott.- Puszillak, Neymar.- nyomott egy cuppanós puszit az
arcomra.- Neked meg sok szerencsét, Dani. Nemsokára elkezdődnek a tünetei, ami
elviselhetetlen lesz azok számára, akik a közelében vannak.
-
Na jó, most már tényleg ideje menned.- nevettem fejcsóválva.
-
Au revoir!
~
-
Na jó, van már valami terved?
-
Milyen tervem?- kérdeztem vissza, mert nem igazán értettem, miről beszél. A
cukrászda után elkocsikáztunk a parthoz, így most a számtalan bódé között
sétáltunk. Rengeteg volt az ember, ami végül is hasznunkra vált, de nem bíztuk
a véletlenre, baseball sapkát és napszemüveget húztunk a fejünkre.
-
Jaj, Ney, hát hogy akarod becserkészni a csajt, ha nincs semmi ötleted?
-
Azt nem mondtam, hogy nincs ötletem, csak…
-
Csak?
-
Neked mi a terved?
-
Tudtam, hogy nélkülem semmire sem mennél.- tettetet bosszankodást.- Mit tudsz a
lányról?
-
Hogy mit tudok?
-
Ahogy mondod.
-
Hát…- kezdtem, Dani meg fejen csapta magát.- Ezt most miért csi…
-
Ssssssh! Gondolkoznom kell, mert úgy tűnik, helyetted is nekem kell kitalálnom
a dolgokat.
-
De hát nem én kértelek rá!
-
Neymar. Az, hogy milyen „cuki pasi” vagy, nem elég ahhoz, hogy lenyűgözz
valakit.- tette a vállamra a kezét.
-
Szerintem meg…
-
Várj! Kijavítom magam. Szóval, arra elég, hogy lenyűgözz valakit, de arra már
nem, hogy komoly dolog alakuljon ki két ember között.
-
Honnan veszed, hogy… Még csak egyszer találkoztam vele! Előtte meg kéne
ismernem, nem gondolod?
-
Ney, hidd el nekem, a jó csajokra minél hamarabb le kell csapni, mert
egyáltalán nincs sok belőlük. És remélem, tudod, mit értek a „jó csaj” alatt.-
itt egy kis szünetet tartott.- Az olyanokat, akikkel le tudnád élni az életed.-
mondta, miközben folyamatosan halkult a hangja, és aztán szégyenlősen
elmosolyodott.
-
Neked sikerült olyat találnod?
-
Azt hiszem, igen. Na jó, tudod mit? Biztos vagyok benne.
-
Szóval azt mondod, ragadjam meg?
-
Ja.
-
Rafaella is ezt mondta ma reggel.
-
Idefigyelj, te kis nyomi, hány lányt kapnál rajta azon, hogy szúrós pálmák
között lopódzik be a stadionba, hogy lássa a lehet, hogy nagy semmit, de
számára már az is felérne egy csodával, hiszen neki a játék is legalább olyan
fontos, mint azok akik a bőrt rúgják? Hány olyan lányra bíznád rá Davi Luccát, akit
pár perccel korábban ismertél meg? Hány lánynak ajánlanád fel azt, hogy
hazaviszed, majd miután ő elaludt, beviszed az ágyába? És végül, de nem utolsó
sorban, hány lány lenne képes arra, hogy önkívületi állapotba hozzon téged és
elfeledtesse veled azt, hogy idegroncs vagy, egy óra ismeretség után?
-
Basszus. Találkoznom kell vele.
{Níla}
-
Lányok! Lányok! Lá… Ti meg mit csináltok?
-
Mi csak…
-
Nic elhívta Szandit randira.
-
Komolyan?- sikítottam.- Az a Nic?
-
Bizony, hogy az.- vigyorgott Vera.
-
Csak nem tudom, hogy mit vegyek fel, és teljesen bepánikoltam, mert uramisten,
Brazíliában fogok randizni egy irtó aranyos sráccal, és… Úgy félek, hogy valami
rosszul fog elsülni.
-
Ne viccelj, ez képtelenség. Szandi, te egy csodálatos lány vagy, és ha ezt
valaki nem látja, akkor az vessen magára, mert nem érdemel meg téged. Volt
szerencsém Nickel találkozni, és egyértelműen állíthatom, hogy ő meg fogja
látni benned. Igazán jó fej srác.
-
Jaj, Níla!- kiáltotta Szandi, és a nyakamba borult.- Úgy szeretlek! Bárcsak
neked is összejönne Ney…
-
Ugye csak viccelsz? Gondolj már bele! Ő egy világklasszis focista, én meg…
Inkább hagyjuk. Hadd nézzem a ruhaválasztékot.
-
Te akkora hülye vagy!- szólalt meg Vera néhány perc csend után.
-
Hogy én?
-
Igen, te! Mi ez az orbitális pesszimizmus, ami árad belőled? Nem te voltál az
véletlenül, akit tegnap Neymar Da Silva Santos Junior világklasszis focista
hozott a karjaiban az ágyba, miközben te aludtál? Szerinted ennek mekkora az
esélye? Nulla egész, nulla, nulla, nulla, nulla, nulla, nulla, nulla, nulla,
egy százalék! Veled mégis megtörtént! Úgy gondolom, hogy ezek után már
kimondhatatlanul nagy hülyeség lenne úgy kezelni a helyzetet, ahogy te most
teszed! Gyakorlatilag már elindult egy lavina, te meg erre úgy viselkedsz, mint
aki még soha életében nem dugta ki a fejét a földből! Szedd össze magad, és élj
ezzel a gigantikus lehetőséggel! Millió csaj lehetett volna a helyedben, mégis
minden veled történt meg! Ne szalaszd el, mert életed hátralévő részében
kegyetlenül bánhatod majd ezt az egészet!
Egy darabig csak néztem rá, aztán
úgy döntöttem, témát váltok.
-
Mikor lesz a randi?- kérdeztem, Vera meg arcon csapta magát.
-
Ezt meg miért csin…
-
Hétre értem jön, hogy rendesen el tudjak készülni a meccs után.
-
A m… Ezt nem hiszem el.
-
Mi az?- nézett rám Szandi riadt tekintettel.
-
Elfelejtettem… Elfelejtettem! Hogy a francba tudtam ezt elfelejteni? Miféle
rajongó vagyok én?
-
Szerintem jóféle.- szólalt meg végre Vera.- Legalábbis, ha úgy gondolok ebbe
bele, mintha nekem lennél olyan rajongóm, mint amilyen nekik vagy, biztos odáig
meg vissza lennék ettől a helyzettől. Nagyon őrült vagy, de a leglojálisabb és
legtöbb szeretetet sugárzó szurkolók egyike is egyben.
-
Akkor megnyugodtam.- fújtam ki a levegőt, miközben lehuppantam az ágyra.- Nem
tudom, mit szedtél ma, de ezek a hosszú monológjaid most nagyon ott vannak.-
tettem hozzá, majd félredobtam egy zoknit.- Elég is volt mára belőlük.
-
Szerintem is.- értett egyet Vera, és mindhármunkból kitört a nevetés.
-
Én azt a bordó ruhát mondanám.- tértem vissza az eredeti beszédtémára.
-
Dettó.
-
Ahh, örülök, hogy végre lezártuk a dolgot, mert már nagyon untam.- huppant le
Szandi mellém.
-
De hát te fogsz randira menni!- mondtam értetlenül.
-
Már rég túlléptük azt az időtartamot, amit én alapból erre szántam volna. Nem
elég, hogy elfáradtam, még éhen is halok.
-
Hát akkor együnk!
-
Van egyáltalán kaja itthon?- kérdezte Vera.
-
Mintha reggel csoki tortát láttam volna a hűtőben…- jegyeztem meg mosolyogva.
-
Aki utoljára ér le, az olyan béna, mint Bastian Schweinsteiger!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése